Borízű gondolatok

A St. Andrea pincészet múzsája

 

Beszélgetés Tóth Andreával

 

Nincs más, csak hogy együtt dolgozzunk, és őt támogassam!

 

Amikor elkezdtem az életem, biológus szerettem volna lenni. Debrecenben végeztem az egyetemet, de a szakmámban nem dolgoztam. Mivel épp a diplomaosztó napján született az első lurkó, úgy döntöttünk, hogy inkább a családra koncentrálunk, és én onnantól kezdve 6 évig folyamatosan otthon voltam, ugyanis született egymás után még három gyerekünk. Ahogy cseperedtek a gyerekek, arra gondoltam, hogy most már egy kicsit magammal is kellene törődni és kerestem a helyem. Genetikával szerettem volna foglalkozni, azon belül is a terhességi rendellenességekkel, a kismamákkal. De ez egy szomorú történet: Egyszerűen nem vagyunk becsben tartva, mint anyák Ha kiderült, hogy négy gyerekes családanya vagyok bezárultak a kapuk előttem. Aztán más alternatívát kellett keresnünk. Persze közben Gyuri is csinálta a maga dolgát, és egy idő után egyértelművé vált, hogy nincs más, csak hogy együtt dolgozzunk, és őt támogassam. Bár nagyon sokan mondják, hogy ez nem jó, ha férj és feleség együtt dolgozik. Nálunk működik, mindenki teszi a dolgát, így szinte soha nem vagyunk együtt. Reggel találkozunk, gyorsan megbeszéljük, mit kell csinálni. Délután a gyerekek, mindenki jár edzésre, különórákra, az is sok energiát elvisz.

 Tóth Andrea

Szívhez szóló történet

 

Az egész egy borversennyel kezdődött, ahova Gyuri az én nevemmel feltüntetett bort küldte be a szent jelzővel, ami aztán aranyérmes lett. Jó választásnak tűnt a név, és emellett egy romantikus szívhez szóló történet is.

Gyuri nem szeretett volna átlag borász lenni, így olyat kellett alkotni, ami nagyon egyedi, és ezért próbáltunk mindig valami új dolgot kitalálni. Sokat volt kinn Burgundiában, mely nagyon nagy hatást gyakorolt rá, részben a szőlőterületek, részben a hagyományok miatt. Az idő nem sürget, több száz évben gondolkodunk, és ennek alapjait helyezzük most el. Hogy a négy gyerek közül lesz e valaki, aki folytatja, az még kérdés, és nem szeretnénk kényszeríteni őket. Bár az egyik most jelentkezett a kertészeti egyetemre.

 

A szellemiség a címkéken is látszik

 

A címkék elsősorban Gyuri és Ipacs Géza műve, az ő gondolataikat fejezik ki. A Boldogságos például egy dűlőről lett átnevezve (nem ez volt a dűlő eredeti neve), amely Gyuri lelkületét, alázatát fejezi ki elsősorban a szőlővel, a borászattal kapcsolatban.

 

Mely értékek fontosak a pincészetnél?

 

Egyedi borok készítése, valamint a Kárpát-medencei fajták bemutatása, ill. a világfajták visszaszorítása.

 

Kísérletezés mai napig zajlik a szőlőbirtokon és a borászatban egyaránt. Így nem dőlt még el, hogy mely szőlőfajták lesznek alapjai a St. Andrea boroknak. Első időkben a világfajták lettek telepítve, így a cabernet franc, amiből ma már nincs. Én nagyon remélem, hogy megmarad Gyuri elképzelése, hogy nemcsak házasításban jelennek meg az egyes szőlőfajták, hanem önállóan is, de ez évjárat függvénye. A legfontosabb fehérborunk az Örökké. A legjobb hordók tételei abba kerülnek be.

Jelenleg 21 szőlőfajta van a területünkön, aminek a fele fehér. Gyuri nagyon szereti a furmintot, amit nem igazán akarnak Egerben elfogadni. Hosszú távon a kadarkát szeretné nagy borrá tenni, ezért telepítette is.

A borászat és Gyuri életének egy nagyon fontos mozzanata volt, hogy egy olyan szőlőterületet sikerült megkapnia, amire sokan csak vágynak. Ez a Nagy Eged. Csak egy pici területet művelünk ott, összesen 8,5 hektárt. Sokat várunk a területtől.

 

Milyen Lőrincz Gyuri feleségének lenni?

 

Izgalmas. Korán indul a nap, 7-kor (pincenyitás). Első műszak: gyerekek, második műszak: pincénél, harmadik műszak: gyerekek. Miután lecsendesedett a család, beszélgetünk, de az is lehet, hogy borvacsorára megyünk és sofőr vagyok.

Én úgy gondolom, hogy jól működik a házasságunk, de sok lemondással jár, az én részemről legalábbis. Azt hiszem, hogyha egy házaspárnál mind a két ember karrierista, akkor nincsen család, legalábbis nagycsalád nem, valamit el kell hagyni azért, hogy ez működjön. Ránézek a gyerekeimre, akik visszaadják azt, hogy mégis érdemes volt annyit áldozni.

 

Milyen borokat szoktak inni esténként?

 

Nagyon sok féle borunk van otthon, így egy borszobát kellett már kialakítani. Sok bort tartunk Szepsy Istvántól, akire Gyuri nagyon felnéz, például az Egedre is az Ő birtokáról vett szőlők lettek beoltva és telepítve. Tokajból szeretjük még Áts Karcsi borait is, de van sok külföldi, főleg Burgundiából. Kóstolás közben óhatatlanul összehasonlítgatjuk a borokat a sajátjainkkal, a borvidékeket, hazait a külföldivel.

 

Jövőkép?

 

Magas a mérce… Nagy feladat és kihívás volt hét év alatt a pincészetnek ilyen magasra jutni, amely mögött alapos szakmai tudás, tudatos és eredményes marketing áll.

Célunk tehát olyan maradandót alkotni az egri borvidéken, hogy stílusáról azonnal felismerhető legyen a St. Andrea pincészet.

 

Minden jót!
 

Üdvözlettel:

Cseh Márton 

 

PINCESOR
"Ha szomjazik a kultúrára"

Telefonszám: 30-226-89-64
Faxszm: 23-355-901
E-mail: info[kukac]pincesor.com

Az oldal látogatóinak száma
2007. május 10-től:

 

 

 

 

 

 

 

 


PINCESOR
- "Ha szomjazik a kultúrára"
Telefonszám: 30-226-89-64
Faxszám: 23-355-901
E-mail: info[kukac]pincesor.com